Prágában jártunk 2015. 08. 27-30

elsokep236x177Még a múlt évben, Párizsban jártunkkor elhatároztuk, hogy „jövőre” Prága lesz az úti célunk.
Kirándulásunk önköltséges volt, így is 21 klubtagunk vett részt ezen a négynapos szép programon. Csatlakoztak hozzánk még barátok, ismerősök, „teltházas” autóbusszal mentünk.
Csoportkísérőnk most is Armancsik Róbert volt, éppúgy, mint párizsi utunk alkalmával, akivel élmény megismerni az adott hely nevezetességeit. Egy szép augusztusi hajnalon indultunk, úti célunk a Száztornyú Prága, miközben az oda és visszaút nevezetességeivel is megismerkedünk.
Állomásainkat csak röviden ismertetem, majd később készítek egy részletes úti beszámolót, ahogy a Párizsi utunk alkalmával is tettem.

1.nap Pozsony: a koronázó város.
A Szlovák Köztársaság fővárosa, kulturális és kereskedelmi központ. Sok nevezetességei közül a főtéren álló Óvárosháza a legnevezetesebb, ami öt évszázad, három építészeti stílusában épült. A magyar királyok koronázási helye. Csak címszavakban említem a város nevezetességeit, a 907 ben épült, most  szépen felújított Várat, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra, az 1970 ben épült Új Hídra, annak ufószerű modern kilátójára.
Nagyon szép a Roland-szökőkút, a Szent Mihály templom, a Kék templom, avagy Szent Erzsébet templom, a Szent Márton dóm, ez volt a koronázási templom, 11 magyar királyt koronázta meg itt. Megnéztük a Nemzeti Színház épületét, jártunk a régi zsidónegyedben, láttuk a Jezsuita templomot, Ferences templomot.
Grassalkocich palotát, ami most a köztársasági elnök rezidenciája, ahol megnéztük az őrségváltást, ami egy különlegesség volt. Az utcákon, tereken rengeteg turista, a  teraszvendéglők sora, vidám, színes hangulat. Természetesen megkóstoltuk a cseh sörgyártás remekeit, fagyiztunk.
Ez volt a mai program, elindultunk Prága felé.
Már késő délután volt, mikor a szállásunkat elfoglaltuk Prágában, a Hotel Pranen-ben. Egy 14 emeletes nem régi  építésű szálloda, kényelmes, kellemes. Finom vacsorát kaptunk, melynek elfogyasztása után kicsit beszélgettünk, majd nyugovóra tértünk, mert holnap nagy út vár ránk, Prágába városát nézzük meg.

2. nap. Prága
A Cseh Köztársaság fővárosa, Száztornyú  város, vagy Aranyváros, a városok királynője. Történelmi központját, az Óváros teret az UNESCO 1992.ben a Világörökség  részévé nyilvánította. Itt most csak a legnevezetesebb épületeit említeném meg.  A prágai vár a Hradzsin 880-ban lett alapítva. Eredetileg a cseh fejedelmek, királyok rezidenciája volt, 1918 óta az államelnök székhelye. Megnéztük itt az őrségváltást. A Vár köré épültek a Királyi Palota, a Szent Vítus katedrális, a Szent György bazilika, az Arany utcácska, a 16. században épült pici házaival, a 15. században épült Lőportorony.A Belveder a királyok nyári rezidenciája.
A Károly híd, ahonnan nem akaródzott lejönni, IV. Károly építtette 1357- ben. Átszeli a Moldva folyót, 30 híres szobor áll rajta, grafikusok portrékat készítenek, utcazenészek gondoskodnak a hangulatról. Csodálatos kilátás nyílik róla.
Kiegészítője az Óvárosi Hídtorony, ami önmagában egy páratlan alkotás.
Óváros tér, barokk  és gótikus házakkal,  a Gold Kinszkíj palotával, az Óvárosháza falán helyezkedik el a világhírű Orloj, ami egy óramű, minden kerek órában lép működésbe. Mi több mint  fél órát vártunk erre, a nagy melegben, de megérte, a kis ablakaiban minden órában elvonulnak az apostolok, mintegy bábjáték,  de van rajta naptár is.
A téren látható Husz János monumentális emlékműve is. Egy nyüzsgő, tele turistákkal, helyi lakosokkal, kávéházak, szuvenír üzletek, utcazenészek, világvárosi hangulat. És persze itt minden nap „Sörfesztivál” van, a cseh sör világhírű, meg is kóstoltuk.
Svejk kocsmája előtt csak elmentünk, ahova hónapokkal előbb be kellett volna jelentkezni, hogy leüljünk egy sörre.
Az egész napos városnézés után jól esett a fürdő, a fonom vacsora, amiben mindig volt egy kis szlovák népi íz.

3.nap.Cesky Sternberk kastély- Prága- Sétahajózás
A finom, bőséges reggeli után, elindultunk Cesky Sternberk kastélyt megnézni. Nagyon szép, 1241 ben épült, felújított épület a Sternberk család birtoka, aminek érdekessége, hogy mai is az eredeti tulajdonosok a  20. generáció birtokolja.
Szobáinak száma 15, amelyeknek más- más stílusban vannak berendezve, mutatván a különböző történelmi korszakok stílusjegyeit, ahogy a Sternberk család generációi azt megélték. Jó volt látni, hallani, hogy minden generáció legfontosabb feladatának tartotta a bírtok megőrzését, és folyamatos fejlesztését. Gyönyörű volt a dolgozó szoba, étkező, a vadászterem a sok fegyverrel.
Visszatérve Prágába, végig mentünk a 750 m Vencel téren, Szent Vencel szobra, luxus szállodák, luxus üzletek.
Láttuk a Strahovi kolostort, a világ egyik legrégebbi kolostorát, amit a premontrei rend számára építettek. A Lichtenstein palotát láttuk, a Lorettó kápolnát is megnéztük.
Megnéztük a régi és új zsinagógát, a zsidótemetőbe nem tudtunk bemenni. Megnéztük a Nemzeti Múzeumot, a Nemzeti Színházat. Láttuk a Lenon falat a sok graffitivel.
Még nagyon sok épületet, történelmi helyet láttunk, bővebben majd a memoáromban írok ezekről.
Nem is zárulhatott volna szebben az utolsó napunk, mintegy sétahajózással a Moldva folyón, csehül a Vlatván. A délutáni nap sugarai bearanyozták az „arany város” Prága épületeit, és a mi  itt létünk utolsó előtti napját.

4. nap. Brno
Korán indultunk immáron hazafelé. Útközben megálltunk Brno-ban. Csehország második legnépesebb városában, Morvaország fővárosa.
Megnéztük a Szent Péter Katedrálist. A templom Brno jelképe, a gótika gyönyszeme,  a belváros egyik dombján, a Petrov dombon épült, 1080-ban. Gótikus tornya 84 m magas, belül egy gótikus madonna, és egy gótikus Pieta szobor van, a főoltára is gótikus. A cseh tízkoronás érmén is ez a templom található.
Megnéztük még a régi és új városházát, és a Kapucinusok templomát.
Még egy utolsó bevásárlásra kaptunk lehetőséget és irány Szlovákián keresztül, Magyarország.
Útközben persze többször megálltunk egy kávéra. A fantasztikus idegenvezetőnk, Róbert, -vele voltunk Párizsban is,- azért minden, az útközben található, látható, és fontos helyre, eseményre, épületre felhívta a figyelmünket.
Mintegy bő tíz órás utazás után, az esti órákban, Nyíregyházára érkeztünk. Lorettói Szűzanya segítetett bennünket.
Szép volt Csehország, szép volt Szlovákia, szép volt együtt!

Jövőre Veletek Montenegróban!

Kovács Istvánné