Mórahalom Egészségrehabilitáció 2017.10.13-16

mora080
A Magyar ILCO Szövetség kilencedik alkalommal szervezte meg Egészség rehabilitáció konferenciáját 2017. október 13-15. Idén, a konferencia fő témája a szűrés volt. A rendezvénynek a Mórahalmi Colosseum Hotel adott otthont. A téma komolyságát jelzi, hogy a fővédnöki tisztséget Dr. Ónodi- Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár látta el, Dr, Nagy András elnökünk védnökségével.

Előadók voltak többek között Dr. Budai András Emberi Erőforrás Minisztérium, Dr. Lestár Béla sebész főorvos MST Colopoctológiai szekcó elnöke, rákszervezetek elnökei Megtudtuk, hogy 2018 ban megindul egy országos szűrőprogram, az 50-70 év közöttiek vizsgálatára. Az állami költségvetésben erre elkülönített alap áll rendelkezésre, melyet évente növelnek. Hét régióra lesznek lebontva a szűrő körzetek. Egy országos kampány keretében kerül majd bevezetésre. A sztomával való együttélésprichológiai kérdéseiről a Pécsi Tudományegyetem tanárai tartottak előadást. Mi, Magyarfalvi Imre és Kovács Istvánné hozzászólásunkban elmondtuk eddigi tapasztalatainkat, hogy a Dorogi és Nyíregyházi ILCO egyesületek 6 éve összefogásban megvalósuló, a rákszűrésért folytatott ötleteinkkel, reklámanyagainkkal, transzparenseinkkel hogyan végezzük felvilágosító, megelőző munkánkat. reménykedünk abban, hogy az évtizedek óta várt vastag és végbélszűrés égető fontossága végre a helyi értéken kezelt lesz!

A rendezvény a szakmai előadásokon túlmenően, egy rehabilitációul szolgát a szövetség sztomásainak! Változatos pihenési lehetőségek, mint a fürdés a gyógyvízben, séta. A vetélkedő sem maradhatott el, minden csapat egy tortát kapott, melyet jóízűen elfogyasztottunk. Pihenten, feltöltődve indultunk haza! Köszönet a szervezőknek.

Kovács Mara