Gyakran ismételt kérdések

on . Beküldve: Mara blogja

Kedves Klubvezető Társaim!

A 2014. január 15-i Klubvezetők Fórumát követően több kérdés is érkezett hozzám, az előadásom anyagát illetően, amit örömmel vettem, mivel ez azt jelenti számomra, hogy komolyan veszitek a munkátokat, és mindent megtesztek, hogy az új szabályzók szerint dolgozzatok! Tudom, nem könnyű eligazodni a jogszabályok útvesztőiben.

Azt hiszem nem hiába való, ha az elhangzott kérdéseket és az arra adott válaszaimat összefoglalom, és mint „Gyakran Ismételt Kérdéseket „ továbbítom a számotokra, hogy, amennyiben, még felmerül bennetek ugyanaz a kérdés, akkor weblapunkon megtaláljátok mindjárt a  választ is.Ettől függetlenül, akik számára nem elérhető a weblapunk, nagyon szívesen válaszolok egyénileg is!

Mara blogja

on . Beküldve: Mara blogja


mara logo

 

mara Köszöntöm a kedves érdeklődőt!

Blogomban, a civilséggel, a civil szerveződé-sekkel, az ezekhez kapcsolódó számviteli és jogi problémák megoldásával szeretnék segíteni azoknak, akik nem tudnak eligazodni a jog-szabályok útvesztőiben.

Néhány gondolat a civilségről:

A civil szervezetek, mint az állampolgárok önkéntes szerveződései, a társadalmi-kulturális élet fontos alkotó elemei. Tevékenységük, szerepvállalásuk révén nagymértékben hozzájárulnak a társadalmi problémák hatékony kezeléséhez.
Megfelelő keretet és lehetőséget biztosítanak az emberek önszerveződésére, arra, hogy egy közös érdek mentén meghatározott célok elérésére, embertársaik megsegítése végett létrehozzák saját egyesületeiket, klubjaikat, kifejezzék igényeiket, és érvényesítsék érdekeiket.
Az egyesülési jog az Alkotmányban deklarált, alapvető emberi szabadságjogként definiált.
Az Országgyűlés elfogadta a 2011. évi 175. tv. az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamit a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényt. A törvény új lehetőségeket biztosít a civil szféra számára, lehetőségeivel, új intézményeivel, megteremti a civil szervezetek hatékonyabb működését.
Az Önkéntes tevékenységet a  2005. évi 88.tv szabályozza, amely elismeri a társadalom tagjainak a szolidaritáson alapuló az állampolgárok öntevékenységét kifejező, személyeknek és közösségeknek ellenszolgáltatás nélkül végzett  önkéntes tevékenységét.

A két törvény ismerete mellett elengedhetetlen a számviteli törvények ismerete, amelyeket a 2000. évi C. tv. valamint, az ezt kiegészítő 224/2000.(XII. 19.) Korm. ren. A 350/2011. (XII.30) Korm. rend. szabályoz.

Természetesen még számtalan jogszabály is szükséges a teljes körű, a civil gazdálkodást segítő munkához.

Tájékoztatom önt az aktuális jogszabályi változásokról, teendőkről.

Állok rendelkezésére az alábbi elérhetőségeimen:

Kovács Mara +36 30 863 3326, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,  www.kekinfo.hu

Számviteli beszámolók 2014.04.16

on . Beküldve: Mara blogja

Elnézést kérek de az utóbbi időben, sokrétű elfoglaltságom miatt, kicsit magára hagytam a Mara Blogját!

  1. Tudjuk, hogy a 2011. évi CLXXV. tv. VI. fejezet 30§ (1) bekezdése értelmében az egyesület előző évi Egyszerűsített beszámolóját, és annak közhasznúsági mellékletét,- jelen esetben a 2013 évi Mérlegről van szó- a letétbe helyezést követően, az Alapszabályban meghatározott módon közzé kell tenni. (saját vagy társult weblapon, szövetség weblapján, KIM honlapján, stb..)
  2. Közzétételi kötelezettsége van továbbá, a civil szervezeteknek az 1996.évi CXXVI. tv. (Szf.tv) valamint a 2007. évi CLXXXI. átláthatósági tv. alapján, a kapott SZJA 1% felhasználásáról szóló Közleményt, jelen esetben a 12KOZ iratot közzétenni. Aki rendelkezik saját weblappal, ott kell elhelyezni, és 1 évig ott tartani. Aki em rendelkezik weblappal, az a NAV által a Közigazgatási Minisztérium honlapjára továbbított Közleményeket, a minisztérium honlapján 1 évig fenntartják.
  3. Bizonyára minden kedvezményezett megkapta a NAV felhívását a 1437A adatlap kitöltésére. A tájékoztató részletesen kifejti a tennivalókat, ami a kedvezményezetti feltételek igazolására szolgál,egyben egy regisztrációt is biztosít, ami 2015. évtől a kedvezményezetté válás feltétele. Azok a szervezetek, amelyek nem részesülnek felajánlásban, nem kapnak a NAV-tól értesítést sem! Ezen szervezetknek, minden értesítés nélkül, külön kell regisztrálni a 14 EGYREG Adatlapon, ha 2015-ben kedvezményezettek szeretnének lenni. HATÁRIDŐ: mindkét esetben 2014.szeptember.30.

A Nyíregyházi ILCO Egyesület ez irányú dokumentumai megtekinthetőek a www. kekinfo.hu, Mara Blogja - Mérlegbeszámolók-Nyilatkozatok menüpontban.

Sikeres munkát kívánok!

Mara

2014.09.16


Közhasznúsági jelentések:

2016. évi. Mérlegbeszámoló és közhasznúsági melléklete

2017. évi. Mérlegbeszámoló és közhasznúsági melléklete


Szja dokumentumok ( a felsorolt dokumentumok kizárólag elektronikusan küldhetők be a NAV honlapjáról letülthetők)

  1. TAONY
  2. 12KOZ közlemény
  3. 13KOZ 2015
  4. 14KOZ 2015»»»»

1301 Bevallás az egyes adókötelezettségekről az államháztartással szemben

Beadási határidő: 2014.02.05

Tulajdonképen a mi számunkra, a legtöbb Civil szervezet számára ez is csak egy Nyilatkozat. Nyilatkozunk, hogy a 2013-as évben egyesületünk nem ért el vállalozásból bevételt, és így nem esünk Társasági adókötelezettség alá, és nem fogunk beadni Társasági adóbevallást. A korábbi években ezt az információt megadhattuk az NY nyilatkozat bevalláson, most ez változott.

A bevallási ürlap csak elektronikusan küldhető be!


NY Nyilatkozat a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról.

Mint köztudott az egyesületnek be kell nyújtani az NY bevallást, ami egy 0 értékű bevallás, ami arról szól, hogy amennyiben az egyesület nem végez gazdasági tevékenységet, nem fizet munkabért, ezért nem fog beadni más bevallást 2014-ben az NY kivált mindent. A korábbi gyakorlattal ellentétben nem kell megjelölni, a 1408 H bevallást, mivel a szakképzési hozzájárulás ide beleolvadt, egyszerű módon kifejezve.

A bevallási ürlap csak elektronikusan küldhető be!

 

Jó munkát kivánok!

Mara