30 éves a Nyíregyházi ILCO Egyesület 1989-2019

on .

jubileum 2019

„Az életben nem tehetünk nagy dolgokat,csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel."

/ Kalkutai Szent Teréz/

Harminc év nagy idő egy ember életében, különösen az, ha ezt egy vastag és végbélrák következtében megműtött, megváltozott testképpel éljük meg. Bárhonnan is nézzük, ez egy lelki trauma, amit nehéz feldolgozni. A „MI 30 ÉVÜNK” kiadványunkban leírtuk egyesületünk alakulásának, fejlődésének kronológiáját, írásomban a 30 éves jubileumi ünnepünkről teszem meg összefoglalómat.

Online média: SZON Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hírportál

Nagy készülődés előzte meg az egyesületünk nem mindennapi programját! Nem is lehetett volna alkalmasabb hely a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnázium patinás épületénél, szeretetteljes, áhítattal teli hangulatánál. Meghívással éltünk 30 évünk alatt kialakult sortársi, baráti, támogatói, segítői csoportok egyesületek személyek felé, nemcsak hazánkban, de a határon túlra is.
 
Ünnepi rendezvényünk fővédnöke Dr. Ulrich Attila Nyíregyháza Megyei Jogú város alpolgármestere volt.
Szakmai védnökei Dr. Adorján Gusztáv a Nyíregyházi Jósa András kórház főigazgatója volt.
 
Rendezvényünket megtisztelte Dr. Szondy Zita főorvos , Papp Judit ápolási igazgató, Moravcsik Kornyiczki Ágota Nyíregyházi Járási Egészségfejélesztési Intézet vezetője.
Alapitó tagjaink közül jelen voltak: Dr. Kopcsa István sebész főorvos, Nyíregyháza Dr. Bartha Iván sebész főorvos Debrecen.  Védnökséget láttak el még Dr. Bogdán Rajcs Sándor, orvostanácsadó – testületünk elnöke, Dr. Tóth Lajos Barna sebész főorvos, Dr. Mezey Klára onkológus főorvos.

Határon túli partnereink közül a következő együttműködő szervezetek fogadták el meghívásunkat: Snezana Milojevic Szerbia + 1 fő Dragan Trivun Bosznia- Hercogovina Pavol Huserka Szlovilco Szlovákia + 2 fő Bronislav Tucny Csehország Nagy Béla Ukrajna Beregszász Dr. Gaál Géza Ukrajna Beregszász Bencze Béla Koltó Erdélyből + 3 fő Cardos Clara Szatmárnémeti ILCO + 1 fő Mónica Pinteau Szatmárnémeti + 1 fő

Debreceni ILCO Egyesület alapitó tagok 5 fő Dorogi ILCO Egyesület 7 fő Szolnoki ILCO Egyesület 4 fő

Kovács Istvánné, mint az egyesület elnöke köszöntöttem a vendégeinket, határon innen és túl. dr. Ulrich Attila alpolgármester úr méltatta munkánkat, aki konkrétan már 8 éve látja el fővédnöki tisztséget a szakmai programjaink során, Kék Sétánkon, és más rehabilitációs rendezvényeinken. Nyíregyháza Város Önkormányzata elismeri munkánkat, de élvezzük a Megyei Közgyűlés támogatását is. Dr. Szondy Zita főorvos asszony, a Jósa András kórház főigazgató helyettese elismeréssel szólt az EFI Egészségfejlesztési Intézettel közösen szervezett népegészségügyi programjainkról. Dr. Bogdán Rajcs Sándor főorvos úr egyesületünk Orvostanácsadó testületének elnöke, a rehabilitáció terén a közösen megtett több mint 30 éves sikeres munkánkat, a folyamatos fejlődést emelte ki! Határon túli partnereink csak felsőfokokban beszéltek az immár 12 éve meglévő kapcsolatainkról, köszönve a szakmai segítséget, a közös rehabilitációs programokban való együttműködést! Mint az egyesület elnöke, „30 Év Rehabilitáció „ címmel prezentációmban méltattam a 30 év eredményeit, az egyesület fejlődését, úgy létszámban mint szakmailag, a rehabilitáció, a megelőző, felvilágosító munka, a szűrés bevezetése terén. Jó érzés volt visszatekinteni a szép kirándulásokra, meghitt karácsonyi ünnepségekre, rehabilitációs napok hangulatára, szövetségünk által szervezett programokra, sortársi rendezvényekre. Mindezeket a sikeres pályázatainkkal, támogatóink segítségével értük el. Ehhez kellett egy nagyon összetartó, agilis, egymást segítő tagság, , másokat segítő önkéntes csoport , egymás iránt empatikus sorstársak, egy jó csapat, mint a mienk! A beszámolót követően a hazai és határon túli sorstársi egyesületek köszöntöttek bennünket. A vendégeinknek, tagjainknak kiosztottuk jubileumi ajándékunkat.

A jubileumi megemlékezést követően, az ünnepi műsort, a Szent Imre Óvoda,- Általános Iskola- Gimnázium és Zeneiskola, zene tagozatos növendékei, és zenetanárai adták. Köszönjük szépen! A hivatalos ünneplést követően ünnepi ebédre invitáltunk minden résztvevőt! Ebéd után felvágtuk a 150 szeletes tortát. A zenéről, jó hangulatról Palicz István gondoskodott, aki a fotósunk is volt egyben! Köszönjük mindenkinek, aki bármilyen módon segített rendezvényünk lebonyolításában! Megköszönjük minden résztvevőnek hogy együtt ünnepeltek Velünk! Öt év múlva Veletek, ugyanitt!

Nyíregyháza, 2019. szeptember 28.  Kovács Istvánné