Rehabilitáció Kecskeméten 2018.07.21

rehab kecskemet18
Egyesületünk több mint 10 éves együttműködésben végzi feladatait, szervezzük programjainkat a Kecskeméti ILCO Egyesülettel. Az összefogás minden téren megnyilvánul, úgy a pályázatok, a napi feladatok, mint a programok közös szervezése terén. A közös rendezvények a rehabilitáció teljes megvalósulását jelentik.

Istenesné Gálfi Ilona elnök asszony meghívására minden évben ellátogatunk a Varga család tanyájára. A Rehabilitációs Nap nem mindennapi módon valósul meg Kecskeméten a Varga tanyán! Ez maga a nyugalom, Szamóca ültetvény, lovak, a határtalan mező, fasorok. A nyár melegében is hűvös a hatalmas pajtában, ahol terített asztal vár bennünket. Józsi, a családfő mindig különleges programot szervez a számunkra: kikocsizunk, a környék megismerésére! Idén egy nem mindennapi helyre hajtottunk, a szomszédos községbe, Kunbaracsra Vörös Kastélyt megnézni! A Teleki, majd a Zeyh család tulajdona volt, ezt követően tsz birtok, 1984 ben vette meg egy vállalkozó, aki szállodának alakította át, wellness, fitness szolgáltatással, medencével, golfpályával. Csodálatos látvány volt, nagy élmény volt belül is megtekinteni, ahol hűs üdítővel kínáltak bennünket, Mire vissza kocsiztunk, már kész volt a csülök és köröm pörkölt, majd finom házi süteményekből ettünk kávézás közben.

Az idő elszaladt, mennünk kellett a vonathoz.

Mindig emlékezetes a kecskeméti sorstársainkkal való találkozás!

Köszönjük Ilike, köszönjük Varga család!