Plitvice 2018.04.21-23

plitvice 1Plitvicei utazásunk a Neszebár Utazási Irodával. 2018. 04. 21-23. Első állomásunk Csáktornya volt. Nem tartottam sorrendet, mivel Dobronakot, az orchidea farmot már bemutattam,amely látogatásunk a visszafelé utunkon történt! Most az odafelé utunk első állomásáról szeretnék a útitársainknak, és ismerőseinknek a város történetével és fotókkal kedveskedni! Két részletben.

Advent Kassán 2017.12.04

advent kassan

Egyesületünk önkéntesei gondoltak egy nagyot. Ellátogattunk Kassára, egy kis adventi hangulatot beszippantani a felvidéki Karácsonyi forgatagban. Jókedvűen utaztunk, reggeli, finom foszlós kalács, és hozzá egy finom bor. Észre sem vettük, hogy már Kassán vagyunk. Idegen vezetőnk már várt bennünket. Első utunk a méltán híres DÓM hoz vezetett. Bár többször láttuk, megfogott bennünket fennkölt formájával, belső szépségével.

Rehabilitáció Lembergben 2017.augusztus.25-27

lemberg083
„Nyíregyházától a Vereckei –hágón át Lembergig”
 
Ismét nagy útra vállalkozott egyesületünk tagsága, egy Nyugat –Ukrajnai kiránduláson jártunk, ahová elkísért bennünket együttműködő partnerünk a Dorogi ILCO néhány tagja is, így 50 fővel utaztunk. Körültekintő szervezés előzte az utat, sokat szerettünk volna látni!

Erdélyország- Mesevilága 2016.09.02-04

torocko 94236x177Nehéz léptekkel érkezik, és határozottan kopogtat a természet kapuján az Ősz első hírnöke…
Óh, igen! Ő, az!  A „Szeptember”!
A szeptemberi hajnal első sugaraival ébredve, a hűvös, harmatos reggellel dacolva vidám zajongással gyülekezik a Nyíregyházi ILCO Egyesület tagsága, hogy egy újabb kalandnak legyen részese…
Reggel 6 órakor indulunk Nyíregyházáról és ezúttal vendégeket is viszünk magunkkal, a dorogi - és kecskeméti társegyesületek tagjai csatlakoztak hozzánk.
Erdélybe indulunk, ahol a „ csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.” ,hogy Wass Albert szavait idézzem.
Hogy az ország lenyűgöző szépsége, vagy gyökereinkhez való ragaszkodás okozza-e, nem tudni, időnként mégis vissza-vissza térünk, hogy újabb területeket fedezzünk fel!

Montenegró a Balkán gyöngyszeme 2016.06.01

m kotor 12236x177Dél-Európa csodálatos vidékeinek felfedezésére indultunk, hogy közelebbről is szemügyre vegyük az UNESCO által a Világörökség részévé avatott történelmi látványosságokat az egykori Jugoszlávia területén. Európai utazásuk negyedik állomására indultunk, Párizs, Prága, Cesky Sternberg vára után. A Dél-szláv körutat a „Neszebár Travel” utazási iroda hirdette meg, de a szervező munka oroszlánrészét a Nyíregyházi ILCO Egyesület elnöke Kovács Istvánné Marika vállalta fel. A kialakult „menekült helyzet” miatt nem volt könnyű dolga!

Az utazás a természet alkotta és az ember által létrehozott építészeti csodák mellett még egy fontos értéket hordozott… ez pedig nem más, mint a közösségi rehabilitáció ereje! Sztómaviselő sorstársaink töltöttek együtt 5 felejthetetlen napot családtagjaikkal, baráti társaságokkal, mialatt szinte észrevétlenül kulturális és szabadidős programok aktív részeseivé váltak.

A rengeteg látnivaló feledtette a rossz élményeket és új emlékekkel gazdagodtunk.
A balkán páratlan gyöngyszemi, évtizedeken át elzártan igyekeztek elviselni a volt Jugoszlávia hat tagköztársaságának függetlenségi törekvései nyomán kialakult délszláv háború okozta viszontagságokat. Utunk során 4 tagállamot érintünk Szerbiát, Horvátországot, Bosznia-Hercegovinát és Montenegrót ahol ma is felfedezhetők a háborús pusztítás nyomai.